Zöld világ

Egy héten belül kétszer csökkentett árat a Tesla

Egy héten belül kétszer csökkentett árat a Tesla

A Tesla már másodszorra döntött úgy a héten, hogy csökkenti a Model S árát, így ezzel már valamivel 69 ezer dollár felett hozzá lehet jutni az elektromos autóhoz. Az újabb bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy a Tesla kihívó Lucid is közzétette legolcsóbb modelljének árazását, amely valamivel 77 ezer dollár felett lesz kapható.

Éppen akkor hirdetett itthon hatalmas lakásfelújítási programot a kormány, amikor az EU is bejelentette azt

Éppen akkor hirdetett itthon hatalmas lakásfelújítási programot a kormány, amikor az EU is bejelentette azt

Csak néhány órával előzte meg Novák Katalin tárca nélküli miniszter tegnapi nagy lakásfelújítási bejelentése azt, amit egyébként tegnap Brüsszelben szintén bejelentettek: hatalmas épületfelújítási programot hirdetett meg az Európai Bizottság. Nagyon úgy tűnik, hogy a két dolog összekapcsolódik, és ugyanígy EU-s programból (is) finanszírozhatja majd a kormány a családoknak szintén minap belengetett napelemes beruházási pályázatot. Egyelőre azért nem mondta el sem a lakásfelújítási, sem a napelemes lehetőség részleteit a kormány, mert még az EU-ban is csak most alakulnak ki a végső keretek, konkrétan a 2021-2027-es uniós költségvetés és a helyreállítási alap részletszabályai. Mindenesetre a megelőlegezett itthoni bejelentések a felkészülést és a várakozások menedzselését jól szolgálják, hogy lendületet vehessen 2021-ben a járvánnyal küzdő gazdaság.

Épületkorszerűsítési stratégiát tett közzé Brüsszel

Épületkorszerűsítési stratégiát tett közzé Brüsszel

Az Európai Bizottság épületkorszerűsítési stratégiát tett közzé, mely az épületek energiahatékonyságát kívánja javítani az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentéséért és az energiaszegénység mérsékléséért - közölte a bizottság szerdán.

Így csökkentené az EU a metánkibocsátását

A metánkibocsátás csökkentésére irányuló uniós stratégiát fogadott el az Európai Bizottság annak érdekében, hogy az Európai Unió 2030-ra elérje éghajlat-politikai célkitűzéseit, és hogy Európa 2050-re klímasemleges kontinenssé váljon - közölte az uniós bizottság szerdán.

Egymillió lakás energetikai korszerűsítését tervezik 2030-ig

Egymillió lakás energetikai korszerűsítését tervezik 2030-ig

A Virtuális Erőmű Program (VEP) szakértői szerint a 2030-as magyar klímacélok teljesítéséhez elengedhetetlen a korszerűtlen lakóingatlanok energetikai modernizálása; a program célja, hogy 2021 és 2030 között egymillió lakossági ingatlan épületenergetikai fejlesztése valósulhasson meg.

Már a hitelminősítő is pozitívabb, javult a Tesla besorolása

Már a hitelminősítő is pozitívabb, javult a Tesla besorolása

Az S&P Global Ratings egy fokozattal javította a Tesla adósbesorolását, így a mostani felminősítéssel a cég BB adósbesorolással rendelkezik a minősítőnél, amely csak két fokozatra van a befektetésre ajánlott kategóriától.

Veszélyben az elektromobilitás további terjedése Európában

Veszélyben az elektromobilitás további terjedése Európában

Az elektromos autózás egyre népszerűbbé válik mind a világon, úgy Európában is. A terjedést támogatásokkal és egyéb ösztönzőkkel is segítik a különböző államok, de a tervben lévő egyre szigorúbb kibocsátási kvóták nehéz helyzetbe hozhatják a gyártókat. Egy kutatás szerint a mostani gyors terjedés jelentősen lelassulhat további radikális szén-dioxid kvótacsökkentés nélkül, hiszen a gyártók többsége a plug-in hibrid technológiai miatt könnyen teljesíti a kvótákat. A gyártók arra figyelmeztetnek, hogy a töltési infrastruktúrát kellene megfelelően kiépíteni az újabb szigorítások helyett.

Sokkot okozott a koronavírus, még 2030-ban is a járvány hatásait nyöghetjük

Sokkot okozott a koronavírus, még 2030-ban is a járvány hatásait nyöghetjük

A Covid-19 jobban felforgatta az energiaszektort, mint a közelmúlt történelmének bármely másik eseménye, hatásai pedig a következő években is meghatározóak maradnak és alapvetően befolyásolják az emberiségnek a klímaváltozás megfékezéséért kifejtett erőfeszítéseit is - fogalmaz a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden ismertetett mértékadó jelentése, a World Energy Outlook (WEO) 2020.

A zöld befektetéseké a jövő - Főleg, ha Biden nyeri a választást

A zöld befektetéseké a jövő - Főleg, ha Biden nyeri a választást

Számos befektető egyre valószínűbbnek tartja a demokrata győzelmet az amerikai elnökválasztáson, ennek is köszönhetően az elmúlt hetekben sokan vették a megújuló energiában utazó vállalatok részvényeit, felerősítve ezzel a közelmúlt raliját, amely részben az Európai Unió zöld beruházásokra szánt fiskális kiadásainak volt betudható.

Az új paksi blokkokkal több szén-dioxid-kibocsátás spórolható meg, mint amennyit az egész magyarországi közlekedés termel

Az új paksi blokkokkal több szén-dioxid-kibocsátás spórolható meg, mint amennyit az egész magyarországi közlekedés termel

A magyarországi közlekedés éves szén-dioxid-kibocsátását jelentősen meghaladó mértékű, 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszik elkerülhetővé az új paksi blokkok évente - mondta a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. Összehasonlításképp megemlítette azt is, hogy Magyarország erdős területei ugyanezen időszak alatt mintegy 6 millió tonna szén-dioxidot képesek elnyelni.

Európa lassan Kínát is lehagyhatja az elektromos autózásban

Európa lassan Kínát is lehagyhatja az elektromos autózásban

Olyan mértékben nő az európai elektromosautó-értékesítés, hogy a kontinens a közeljövőben felülmúlhatja Kínát is, amely jelenleg a világ legnagyobb elektromos autó piaca – derült ki a londoni székhelyű Jato Dynamics friss elemzéséből, bár azt is hozzátették, hogy Európának és Amerikának még van mit tanulni Kínától, beleértve a megfizethetőség priorizálását, a centralizált tervezést, és az adatok felhasználását a fogyasztók jobb megértéséhez.

Napelemben gondolkodsz? - Már a héten jön a nagy EU-s épületkorszerűsítési program kerete

Napelemben gondolkodsz? - Már a héten jön a nagy EU-s épületkorszerűsítési program kerete

Igenis megvalósítható a hatástanulmányok alapján az 55%-os kibocsátáscsökkentés 2030-ra és azért kell ehhez az ambiciózus célhoz ragaszkodni, mert minél később lépünk, annál nehezebb lesz, ezért már ezen a héten bemutatjuk egy átfogó uniós épületkorszerűsítési program első terveit – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Frans Timmermans. Az Európai Bizottság zöld átállásért felelős ügyvezető alelnöke múlt pénteken részt vett a Budapesti Klímacsúcson, ennek apropóján nyilatkozott a lapnak és bevallotta, hogy korábbi feladatköre, a jogállamisági ügyek kezelése nehezebb volt a mostani munkakörénél. Magyarország kapcsán leszögezte, hogy független igazságszolgáltatás és független média nélkül nincs jogállamiság sem.

Húsmentes húsban utaznak, átalakítják a világot, és a részvényeik már most tűzforróak

Húsmentes húsban utaznak, átalakítják a világot, és a részvényeik már most tűzforróak

A koronavírus válság rengeteg dolgot megváltoztatott, sok világban történő trend felgyorsult, de nem csak a kényszeres technológiai fejlődés és a digitalizáció ilyen, hanem az élelmiszerfogyasztás is. A világban egyre elterjedtebbek az olyan alternatív húsmentes megoldások, amelyek kiszolgáják a vegánok és a vegetáriánusok igényeit, de az is látszik, hogy egyre több húsfogyasztó is választ húsmentes termékeket. Ennek a trendnek a begyorsulását érdemes befektetői szemmel is megvizsgálni, hiszen a legnagyobb alternatív élelmiszereket előállító cégek be vannak vezetve a tőzsdékre, és az is látszik, hogy a részvényeik kifejezetten jól teljesítenek, ezeket gyűjtöttük össze.

Megvannak a napelem támogatási program részletei

Megvannak a napelem támogatási program részletei

Megkezdte a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító program kidolgozását az Innovációs és Technológiai Minisztérium - jelezte maga a tárca egy pénteki közleményben, két héttel azután, hogy már elárulták: 30-40 százalékos támogatás lehet a konstrukcióban. A mostani friss jelzés szerint a fejlesztésekhez várhatóan 2021 júliusától lesz elérhető az újfajta támogatás. A saját célra történő, háztáji energiatermelés feltételeinek javítása hozzájárul a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljainak teljesítéséhez is – emlékeztet a tárca és azt is jelzi, hogy a napenergia szélesebb körű hasznosítása érdekében a támogatott háztartási kiserőművekre a jelenlegi szaldóelszámolás helyett bruttó elszámolást alkalmaznak majd.

A mai technológiákkal nem lehet a 2030-as szén-dioxid kibocsátási célokat elérni

A mai technológiákkal nem lehet a 2030-as szén-dioxid kibocsátási célokat elérni

Olyan grandiózus célt tűzött ki maga elé a társadalom 10, illetve 30 éves távlatban, ami a jelenlegi stratégiákkal, gyorsasággal és technológiákkal aligha lesz teljesíthető. Hiába indultak el az országok, a vállalatok és a magánemberek is a klímatudatosság útján, ha egyszer csak elfogy az út, mire bárki is célba érne. A fenntarthatóság sürgető problémáját jól szemlélteti egy pár héttel korábbi bejelentés: Kína elnöke célul tűzte ki, hogy 2060-ra karbonsemlegessé válik az országuk, ehhez az energiaszektor újrastrukturálását és a szénerőművek kivezetését tervezik a következő 40 évben. Nagy lépés egy kritikus időszakban, de vajon elég lesz? A tragikus válasz, hogy valószínűleg nem. Legalábbis egy komplex, a teljes gazdaságot és folyamatait bevonó lépéssorozat nélkül. A teljes kibocsátásunk csupán 55 százalékát teszi ki az energia, a maradék 45 százalék magától nem tűnik el, a fennmaradó rész miatt van szükség a megújuló anyagok használatára, a karbonlábnyom csökkentésére, a megfelelő hulladékkezelésre, és mindezekhez a körforgásos gazdaság melletti elköteleződésre. Ezekről beszélgettünk Dr. Ürge Lászlóval, a DBH Investment igazgatósági tagjával.

Nagy többséggel szavazta meg az Európai Parlament az uniós klímarendeletet

Nagy többséggel szavazta meg az Európai Parlament az uniós klímarendeletet

Az Európai Parlament tegnapi ülésén nagy többség mellett megszavazta a klímarendeletet, amelynek többek között fontos része, hogy az üvegházhatású kibocsátásokat a korábbiaknál is nagyobb mértékben kellene csökkenteniük a tagországoknak 2030-ig. A rendelet elsődleges célja az lenne, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé válhasson. A tagországok vezetői a jövő hei csúcstalálkozójukon fognak további egyeztetéseket folytatni.

Az Európai Parlament megszavazta az üvegházhatású kibocsátások durva visszavágását

Az Európai Parlament megszavazta az üvegházhatású kibocsátások durva visszavágását

Az Európai Parlament mai ülésén megszavazta, hogy a korábbi 40 százalék helyett 60 százalékkal kellene csökkenteniük az EU országoknak az üvegházhatású kibocsátásaikat 2030-ig. A képviselőket megosztotta a javaslat, de mindenképpen győzelemnek könyvelhető el a Zöldek, Szocialisták és Demokraták, valamint a Megújuló Európa számára.

120 millió eurós hitelszerződést kötött az MVM és az Európai Beruházási Bank

120 millió eurós hitelszerződést kötött az MVM és az Európai Beruházási Bank

Az EIB és az MVM 120 millió euró összegű hitelszerződést kötött a délkelet-magyarországi villamosenergia-hálózat korszerűsítése, digitalizálása és kapacitásbővítése érdekében. A beruházás javítja az életminőséget és az üzleti környezetet a térségben, illetve erősíti Magyarország Covid-19-világjárvánnyal szembeni ellenálló képességét. Ezzel a magyarországi energiaágazaton belüli EIB-befektetések összege így immár eléri az 1,26 milliárd eurót.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.